Kuniklö, az elszánt kis hócipős nyúl (2. rész 2-ből 2)
Gordot rádöbbent, mennyire megijesztette Kuniklö-t, a hócipős nyulat. "Ó, sajnálom, hogy megijesztettelek, kis nyúl. Kérlek, ne félj! Meg kellene köszönnöm neked ezeket a hozzávalókat, amiket hoztál nekem. Annyira örülök, hogy végre találkoztunk."
A Mikulásfalva főszakácsa barátságosan mosolygott, és Kuniklö kicsit megnyugodott. "Persze - magyarázta Gordot -, én nem vagyok holhoja, így nem értelek téged, de talán sejthetem. Úgy néz ki, mintha egy kicsit félénk lennél?"
Kuniklö bólintott. Hű, ezt nem hiszem el - gondolta magában -, nem zavarja, hogy itt vagyok!
Gordot elvigyorodott: "Biztos nagyon szeretheted a konyhát, úgy tűnik, jól ismered a hozzávalókat."
Kuniklö ismét büszkén bólintott.
"Mivel TE voltál az, aki megtalálta az izzó tavaszi hajtásokat, a cukorgyökeret és a gumicukor-bogyókat, valamint más hozzávalókat, és segítettél abban, hogy a legutóbbi ételeim olyan finomak legyenek Mikulásfalva összes manójának, van egy nagyon különleges küldetésem, amiben szeretném, ha segítenél - mondta Gordot. "Szeretnél velem együtt dolgozni ezen a projekten?"""
"Gordot azt akarja, hogy segítsek neki!" És bolyhos farkának csóválásával és rángatózó orrával Kuniklö ugrált örömében... és majdnem leesett a pultról! Hoppá!
Gordot felnevetett: - Ezt igennek veszem! De előbb aludnom kell egy jót. Holnap találkozunk!"
A főszakács elindult az ágyába, kimerülten a késői éjszakától! Kuniklö is hazafelé vette az irányt, az erdőben lévő kényelmes fészkébe. De annyira izgatott volt, hogy alig tudott aludni!
Másnap Kuniklö a szokásos helyén ült és figyelt, vajon miben van szüksége Gordotnak a segítségére? A nap normálisan telt, a kapunki szakácsok a másnapi tavaszi lakoma előkészületeivel voltak elfoglalva. Nehéz volt nyugton maradni, várni a nap végét, amikor a többi manó végre hazaindult.
Miután elmentek, Gordot az ajtó felé vette az irányt, hogy körülnézzen, vajon Kuniklö vajon felbukkan-e valaha is. Legjobban akkor lepődött meg, amikor meglátta a nyulat az ablakon át bepréselődni. "Hát így jutottál be!"
Kuniklö megrándította a fülét, kíváncsian várta, hogyan segíthetne hősének.
A manó leguggolt, hogy megossza a tervét: "Holnap lesz a tavaszi lakoma, de mindenkinek készítek egy extra meglepetést. Egy különleges csokitojás receptet, amin már régóta dolgozom. De nem tudom, hogy eleget tudok-e készíteni egyedül. Tudnál nekem segíteni?"
Kuniklö felugrott a levegőbe, és szaltózott egyet. Hát persze!" - gondolta izgatottan. Gordot bólintott, és a boldog nyúl válaszát "Igen!"-nek vette.
Gordot kimérte a hozzávalókat, miközben Kuniklö ide-oda szaladt a kamrából, és mindent hozott, amire a szakácsnak szüksége volt. Szorgos munka volt, de a kis nyúl gyorsan megtalálta, amire éppen szükség volt.
Rakományról rakományra csokitojások indultak be és ki a sok sütőből, miközben ők ketten együtt dolgoztak az éjszakába nyúlóan. Sikerült mindent megfőzniük és kihűteniük, és már csak néhány óra volt hátra a napfelkeltéig.
A meglepetéstojások több órás készítése után már csak össze kellett csomagolniuk és el kellett szállítaniuk a finomságokat. Kuniklö egy nagy foghíjas ásítást eresztett meg, és körülnézett. Jaj, ne! - vette észre - Gordot elaludt!
A kis nyúl odaugrott, és néhányszor óvatosan megütötte a manó fejét... semmi. Hátsó mancsával hangosan kopogtatta a padlót... semmi! 'Jaj, jaj, mi lesz, ha nem tudom felébreszteni? Talán csak egy gyors pihenőre van szüksége, addig is összepakolom a tojásokat!'
Kuniklö így is tett, körbeugrálta a pultot a Gordot által kirakott, élénk színű zacskókkal, és mindegyikbe egy-egy finom tojást dobott. Igyekezett minél hangosabban becsomagolni őket, remélve, hogy ezzel talán felébreszti az alvó manót. De a kis nyúl bárhogy is próbálkozott, nem tudta Gordotot felkelteni, egyszerűen túl fáradt volt!
Mit csináljak? Ha a tojások nem érkeznek meg, akkor az egész munka hiábavaló volt. Nem hagyhatom cserben Gordotot. Kuniklö olyan erősen gondolkodott, ahogy csak tudott, miközben ide-oda ugrált a szobában, amikor hirtelen ötlete támadt!
Korábban aznap látott egy Craftician manót elsétálni a konyhaablak előtt, aki egy gyermek miniszánkót gurított maga mögött. Ha meg tudná találni, gondolta Kuniklö, akkor az összes tojást körbehordozhatná a faluban, hogy kiszállítsa őket!
Kuniklö elindult a Játékműhely felé, eltökélten, hogy megtalálja a bejáratot. Amikor odaért, nagy örömmel tapasztalta, hogy az ajtó kissé nyitva van. Az egyik Kézműves biztosan sokáig dolgozott, és kifelé menet elfelejtette becsukni!
Beosont, résen volt, hátha van itt valaki, és elhaladt a munkaasztalok és a készülő játékok halmai mellett. Micsoda szerencse - gondolta magában, amikor megpillantotta a keresett szánkót az egyik hátsó munkaállomás mellett. Úgy tűnt, éppen megfelelő méretű neki, és még szíjak is voltak az elején!
Kuniklö hirtelen megdermedt, amikor meghallotta, hogy valaki mozog a terem másik oldalán, és a szán mögé bújt, összebújva és elbújva.
Ne gyere ide, ne gyere ide - reménykedett magában. Néhány feszült pillanat után a Craftician távozott, becsukva maguk mögött az ajtót. 'Jaj, ne, most hogy jutok ki innen valaha is'!
Kuniklö átugrott, és nekinyomta az ajtónak. Nem járt szerencsével, túl nehéz volt ahhoz, hogy megmozduljon. A füle csalódottan lógott lefelé. Felélénkült, amikor meglátott néhány dobozt az ajtó mellett felhalmozva: 'Nem adom fel! Talán oda tudom tolni az egyik dobozt az ajtóhoz, és azokkal el tudom érni a kilincset".
Átugrott a dobozokhoz, és olyan erősen lökte, ahogy csak tudta, nekifeszülve a dobozoknak. Nagyon lassan az egyik meglazult, és centiről centire csúszni kezdett. Kuniklónak néhány szünetet kellett tartania, mire végre a kilincs elé csúsztatta őket.
Az erőfeszítéstől lihegve felugrott a dobozokra, és a kilincsért nyúlt. Éppen csak sikerült neki, és elég ideig kapaszkodott, hogy lehúzza a kilincset. Megkönnyebbülten lendült ki az ajtó.
Kuniklö lezuhant, és visszarohant, hogy kihúzza a szánkót, és visszahúzza a konyhába.
Kuniklö elszántságtól duzzadva felpakolta az összes csokitojást a szánba, és belelépett a szíjakba. Eleinte kissé ügyetlen volt, mivel a játékszán nem igazán hócipőnyúlnak készült, de végül belejött a dologba. A hátsó mancsait éppen úgy tartotta, hogy úgy tudott csúszni, mintha síelne, és hamarosan felgyorsult.
Húúúúúú! A kis nyúl körbesíelte Mikulásfalvát a miniszánnal a hátán, és minden manóháznál tojást dobott le. Kemény munka, és Kuniklónak sokszor kellett oda-vissza utaznia a konyhából, hogy újratöltsön. Éppen napfelkelte előtt adta le az utolsó tojásokat, és visszasietett a szánnal a Játékműhelybe. Kimerült volt!
Ahogy a nap felébresztette a Falut, izgatott kiáltások hallatszottak, ahogy az ébredező manók megtalálták a korai tavaszi ünnepi finomságokat. "NAMMY!" Kiáltottak és kiabáltak örömükben. Ezek a csokitojások a legjobbak!" - kiáltották. 'Csak Gordot készíthette volna őket!'
A hálás manók mind a konyha felé vették az irányt, hogy megköszönjék a főszakácsnak, bár legnagyobb meglepetésükre azt tapasztalták, hogy a főszakács a padjánál lévő székben horkol!
De aztán a manók látták, hogy nincs egyedül.
... Az ölében egy kis hócipő nyúl aludt mélyen.